1982-ben végeztem a Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karán, 1987-ben doktoráltam szerves kémiából. Nyolc évig dolgoztam az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetében, majd 17 évig a gyógyszeriparban. A Richter Gedeon Nyrt.-ben termékfejlesztési projektmenedzserként, majd a projektmenedzserek vezetőjeként az új generikus gyógyszerek fejlesztését irányítottam. Indulástól részt vettem a projektmenedzsment rendszer kiépítésében, folyamatos fejlesztésében, később a leányvállalatok fejlesztési tevékenységeinek rendszerbe integrálásában. Termékfejlesztési főosztályvezetőként 1998-2008 között részt vettem a Richter stratégiaalkotó folyamatában, időközben két stratégiai, az egész vállalatot átfogó projektet vezettem sikeresen. A projektek a Richter felkészülését szolgálták az Európai Unióba való belépésre, illetve a kész gyógyszerkészítmények nyugat-európai és USA-beli forgalmazására.

Vezetőként sok fejlesztési programban vettem részt, és kezdeményeztem több szervezetfejlesztési folyamatot saját projektműködésünk javítása érdekében. Ezeknek a projekteknek belső vezetője voltam. Érdeklődésem egyre inkább az emberek, folyamatok, szervezetek fejlesztése felé fordult.

Elvégeztem egy trénerképzőt (Dr. Barlai Róbertnél), és 2008-ban szabadúszó trénerként kezdtem el dolgozni. Később Business és management coach képzést (Dr. Bodó Péternél), majd Személyközpontú terapeuta és tanácsadóképzést végeztem. Egyéb, kisebb képzéseken fejlesztettem tovább a tudásomat: szervezetfejlesztést, moderációt, mediációt is tanultam.

Trénerként szakterületem a fiatal vezetők és a projektmenedzserek fejlesztése. Önkéntesként dolgozom egy fiatalokat mentoráló civil szervezetben. Intenzíven részt veszek a projektmenedzserek hazai szakmai fórumain, rendezvényein. Óraadó tanárként tanítottam Menedzsment ismereteket a Budapesti Kommunikációs Főiskolán.